Állatrendőrség Diósdon
2010.09.12. 21:16
Jöjjön egy tényleg jó hír Diósdról: húsz önkéntessel, három autóval és két motorral állatrendőrség kezdi meg működését. Céljuk, illetve feladatuk az állatkínzások megakadályozása, valamint a helyes állattartás elősegítése. Az Állatvédő és Polgárőr Alapítvány a…
Ritkán valamivel jobb hírekkel is szolgálhatok, ez pedig egy ilyen eset.A hír alapja a 86/609/EGK irányelv, amely a kísérleti és egyéb tudományos célokra felhasznált állatok védelméről rendelkezik. Ezen irányelv az Európai Parlament döntése alapján felülvizsgálat tárgyává…
Orvhalászok Szegeden
2010.09.12. 15:28
Két sándorfalvai férfi próbált meg gereblyézéssel összeszedett halakat lopni Szegeden. A több mint 50 kilogramm halat táskákba és zsákokba zsúfolták, a halastó biztonsági szolgálata azonban tetten érte őket. A két gyanúsított ellen állatkínzás és lopás miatt indított…
Éhező, mocsokban fetrengő állatok Egerben
2010.09.08. 18:22
Kedden rendőrök foglaltak le öt lesoványodott, teljesen kiéheztetett kutyát és három csontsovány birkát Egerben. Környezetük csupa hulladék, szemét és állati ürülék volt. A kutyák egy négyzetméternyi kennelben szorongtak, hosszú ideje víz és élelem nélkül, egy idős,…
Amikor a beteges perverzió és a lelketlen kínzás találkozik
2010.09.06. 20:59
Néhány nappal ezelőtt egy ismerősöm mutatott egy elmondhatatlanul szörnyű videót, aminek a gondolatától azóta is felfordul a gyomrom. Az elején az agyam képtelen volt felfogni, hogy a felvételen tényleg az történik, ami. Aztán arra gondoltam, hogy biztos nem is igaz, csak valami…
Szerző: dori_blog
· 1 trackback 1 komment
Címkék: kína video kutya macska állatkínzás tűsarkú perverzió
Állatkínzás Pécsett
2010.09.06. 15:58
Vasárnap felakasztottak Pécsett egy kutyát, aki órákat töltött két lábon, egy faágnak támaszkodva. A rendőröket a szomszédok értesítették, az állat túlélte és menhelyre került. Állatkínzás gyanúja miatt eljárás indult az…