Néhány nappal ezelőtt egy ismerősöm mutatott egy elmondhatatlanul szörnyű videót, aminek a gondolatától azóta is felfordul a gyomrom. Az elején az agyam képtelen volt felfogni, hogy a felvételen tényleg az történik, ami. Aztán arra gondoltam, hogy biztos nem is igaz, csak valami manipuláció, de kénytelen voltam elhinni. Már csak azért is, mert könnyebben hiszem el az emberekről a gonoszságot, a kegyetlenséget, mint bármi mást…

 

Egy újkeletű perverziónak véltem a dolgot, de mikor alaposabban utánaolvastam, láttam, hogy mindez 2006-ban történt. A video már törlésre került, és nem is találtam meg sehol – talán jobb is. Nos, összefoglalnám ezt a borzalmas történetet…
Bizonyos szadista, beteg emberek rájöttek, hogy miként termelhetnének profitot kisállatok kínzásából. (Talán mondanom sem kell, hogy Kínáról van szó, de nem szeretnék sem előítéletes lenni, sem általánosítani.) A különböző weboldalakon megjelent videókon és fényképeken kutyákat, macskákat, nyulakat, békákat taposnak halálra tűsarkú cipőben szexinek titulált nők. Feltételezhetően ez hasonlóképp hoz izgalomba egyes beteg férfiakat, mint az, amikor az ő mellkasukat tapossák a tűsarkúban.
Az említett videókat természetesen pénzért lehetett megtekinteni. Még egy amolyan hirdetőfelület is rendelkezésükre állt a fetish iránt érdeklődőknek, akik akár csatlakozhattak is az International Crushing Association elnevezésű csoporthoz… Néhány video ingyenesen is elérhető volt (gondolom a „népszerűsítés” miatt). Az egyiken egy kínai vonásokkal rendelkező, hiányos öltözetű nő kiscicával pózol egy folyóparton. Először kedvesen simogatja, majd leteszi a földre és elkezdi agyontaposni magas sarkú cipőben. A cipő sarkát lassan belenyomja az állat testébe, szemébe, szájába… majd hátrahagyja az élettelen, vérző kis kupacot.

Egy ilyen videókat forgalmazó férfi azt nyilatkozta a Shanghai Morning Postnak, hogy ő nem gondolja, hogy ez szörnyű, vagy akár illegális lenne. Rengeteg különböző videót adott már el, amióta két éve elkezdte ezt az üzletet. Azt mondta mindezen felül, hogy az összes felvételen, amit árul, szexi ruhába öltözött szépségek taposnak és zúznak halálra kisállatokat, és nagyon jól keres velük. Azt gondolom, hogy a sok undorító, beteg ember, akiknek igényük van az ilyesmire, ugyanolyan hibásak, ha nem jobban. Nyilván ha nem lenne kereslet az ilyen elvetemült dolgokra, akkor nem érné meg senkinek ilyen filmeket készíteni. Fel nem tudom fogni, hogy milyen emberek vannak közöttünk…
A videókat árusító weboldalt azóta megszüntették.

http://english.sina.com/life/p/1/2006/0303/67958.html

 

Később a videón szereplő Wang Jue bocsánatot kért. Csodálatos, nem? Ennyivel el is van intézve a dolog. Édesanyám mindig azt mondta, hogy inkább ne tegyek olyat, amiért bocsánatot kellene kérnem. Igaza van. De egyébként megbocsátható-e, ha valaki széttapos egy kiscicát azért, hogy erre férfiak élvezkedjenek (vagy bármi másért)? Elintézhető-e egy bocsánatkéréssel, ha valaki egy kéjes félmosollyal kiskutyákat hajigál a folyóba? Lehet-e elfogadható indoka bárkinek is arra, hogy ártatlan élőlényeket kínozzon? Mert szerintem NEM…
Tehát ez a Wang Jue nevű hulladék azzal indokolta a cicataposós incidenst, hogy nagyon levert volt a házassága kudarca miatt (!!!), ezért hagyta magát rábeszélni. Ezen felül a roppant bűnbánó nő elmondta, hogy elvált, depressziós, és nem igazán tudja, hogy mihez kezdjen az életével. Komolyan azt gondolja, hogy egyedül neki vannak ilyen problémái, miközben szinte minden ember életében van egy ilyen mélypont, ha nem több?
Egyébként Wang Jue ápolónő volt. Nem tudom, milyen büntetést kapott, de úgy sejtem, hogy semmilyet…

http://www.chinadaily.com.cn/english/doc/2006-03/16/content_540375.htm

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animalcruelty.blog.hu/api/trackback/id/tr542276117

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Atommacska inda house I. 2010.09.06. 21:33:32

Zsebi, a gizda atommacska szétkoptatta a nemrég vett lakás járólapjait. Spejbl, a naív vevő már-már lekapta őt is mind a tíz körméről...Az összes ablak a parkot bámulja, szuper. Kevés híja, hogy tarkónkon nem érnek össze szánk szélei, de végül e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovacslinda 2010.09.06. 23:22:28

Hát a legszebb az egészben, hogy ki tudja hány DVD-t lehetne megtölteni ilyen videókkal. Aztán persze aki ezeken szerepel,és lebukik,az mind nagyon sajnálja, jön a mentegetőzés (arra amire nincs mentség), végül a szokásos: őt úgy meghurcolták a videó miatt,hogy tönkrement az élete... Hát nehogy még ő legyen az áldozat! Újabban ezt sokan előadják, gyakorlatilag ugyanebben a sorrendben. Most az a divat,hogy áldozat képében tetszelegnek?! Vagy így könnyebb megúszni?!
süti beállítások módosítása