Vádemelések

2010.12.28. 13:21

Itt már esett szó arról, hogy Kecskemét környékén egy tanyán a kerti tóban oszladozó állattetemeket, valamint szállítóketrecben további elpusztult kutyákat találtak. A még épp életben maradt hat felnőtt és egy kölyökkutyát menhelyre szállították.
Most decemberben állatkínzás miatt az ügyészség vádiratot nyújtott be Kecskeméten. A tanyában lakó 34 éves Cs. Zoltán többszörösen büntetett előéletű, az állatok ellátásáról nem gondoskodott, és ez okozta pusztulásukat. Súlyosbító körülmény, hogy az állatkínzást egy korábbi, felfüggesztett börtönbüntetésének próbaideje alatt követte el.

Egy másik Kecskemét környéki férfi ügyében is benyújtásre került a vádirat. Az 53 éves K. István 7, pár napos kiskutyát és egy kiscicát vert agyon ásóval. Az elkövető az állatok gazdájának nagybátyja volt, és az ikerház másik felében lakott. Az esetnek a gazda 8 éves kislánya is szemtanúja volt. Kérdés, milyen eredménnyel zárul majd az eljárás, ugyanis a vádiratban is csupán azt kezdeményezték, hogy K. Istvánt ítéljék közérdekű munkára...
http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/vademeles-az-allatkinzok-ellen-349020
 

A bejegyzés trackback címe:

https://animalcruelty.blog.hu/api/trackback/id/tr482543911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása